Baba

Az embrió szíve már 145-öt ver percenként. Hossza fél centiméter. Már megvannak az első női illetve férfi őscsírasejtek, a gerincvelőben pedig idegsejtek képződnek.

Ezen a héten a baba agya elkezd növekedni egy észbontó 100 sejt/perces sebességgel az átlátszó koponyán belül. Ha belepillanthatnál, akkor látnád, ahogy az apró agysejtjei csak növekednek, növekednek és növekednek.

A kisbabád arca ezen a héten még határozottabbá válik. Egy apró szájüreg, a nyelv, az orr és a fül bemélyedései már láthatók. A szemei már nyitva vannak, de nincs még írisze. A kar rügyei nőnek. A baba láb rügyei is már formálódnak, és a hét végére apró uszonyoknak fognak látszani.

 

A köldökzsinór – az összeköttetés a babád és a méhlepény között – már jól kivehető.
 

A babád jelenleg kb. 0,5 centi és olyan nehéz, mint egy szempilla. Amíg ez aprónak hangzik, addig ő (a baba) már 10.000-szer nagyobb, mint fogamzáskor.

Anya

Az orvos ekkor már többnyire kézi vizsgálattal is meg tudja állapítani a terhesség tényét.

 

Fordíts gondot a kiegyensúlyozott, vitamindús táplálkozásra. Nem a mennyiségen, a minőségen kell változtatni!

 

Ha hányingerrel ébredsz, igyál enyhén édesített italokat és fogyassz néhány szem földimogyorót. Szerencsére a kezdeti tünetek lassacskán elhalványulnak, viszont a gyomorégés, reggeli rosszullétek és a mellfeszülés továbbra is nehezíthetik napjaidat.

 

Érdemes lassan elkezdeni a tervezgetést anyagi téren. Jobb lenne persze a kis zoknikról beszélni, de érdemes felkészülni a gyermekvállalás anyagi terheire is és végig gondolni, mire is lesz szükség, mit kitől lehet kölcsönkérni, esetleg visszakérni.