8. hónap

A babának egyre növekszik a kíváncsisága és felfedezni vágyik mindent! Minden nagyon érdekes számára, de ne feledd, hogy nem tudja, hogy amit csinál, azzal fájdalmat, vagy nagyobb bajt is okozhat magának (vagy másnak)! Nagyon vigyázz rá!


 

Növekedés és fejlődés:

Ha kisfiad van, akkor ő most kb. 8600 gramm és 70 centi.

Ha kislányod van, akkor ő most kb. 7900 gramm és 68 centi.

Előfordulhat, hogy ennél sokkal több, de figyelj oda, hogy ne legyen túltáplált, ebben az orvosod és védőnőd is tud segíteni. A WHO javaslata szerint 50-80 gramm hízás a megfelelő hetente, a gyerkőc 6-12 hónapos kora között.

 

Nagyon fontos mérföldkő, hogy a hüvelyk- és mutatóujja közé tud venni kisebb tárgyakat.


Megül hosszabb ideig támasz nélkül. Talán fel is tud ülni fekvésből, segítség nélkül. Némely baba már ebben a korban felhúzza magát állásba, de hamarosan segítségért kiált, a leüléshez. A kúszást részesíti előnybe, de néhány baba már a mászással is megpróbálkozik. A kúszás nagyon fontos eleme a baba fejlődésének, mert ezzel a mozdulatsorral nagyon jól és szimmetrikusan fejlődik a hátizom és a karizom.


Rámutathat a tárgyra, amit szeretne.

 

Ismételgessétek együtt a hangokat, amiket mond! Tapsoljatok mondókákhoz, énekeljetek és táncoljatok! Integessetek, ha búcsúzkodtok!

 

Talán most már kevésbé fél az új arcoktól, hangoktól, ha eddig félénk is volt.


Kukucskálósat játszik, ha a fejére ruhát, rongyot húz! - vedd észre és menj bele a játékba!

 

A TV, számítógép, vagy akár az okos-telefon is egyre inkább leköti a babát, mivel érdekes számára a színkavalkád és a hanghatás, ám lehetőség szerint a figyelmének lekötésére ezeket az eszközöket ne hasznád. Mindenki tudja, hogy ez kényelmes megoldás, de vélhetően te is jobban szeretnél egy szaladgáló, mindenre nyitott és kíváncsi kisgyereket nevelni és nem egy TV-t bámuló gyerkőccel egyoldalúan társalogni. Eljön majd annak is az ideje, mikor a TV, számítógép és az okos-telefon is megfelelő keretek között, hasznos segítség lesz a fejlődésben

 

Étkezés:
Minden gyerek más - van, amelyik azt akarja, hogy kanállal etesd, míg más babák maguk csinálnának mindent. Valószínűleg csak az az étel fog kelleni neki, ami a te tányérodon van. Legjobb, ha beletörődsz, és nem idegeskedsz a maszat miatt. Vigyázz, hogy minden ételt elég apróra darabolj fel neki! Egyre több ételt fog megkóstolni és lesz, amit egyik nap nem szeret, de a következő nap már a kedvence lesz. Javasolt több étellel is készülni egy-egy étkezéshez emiatt.


Alvás:
Nappal általában kétszer alszik, de lehet, hogy néha már elég csak egy alvás is. Éjszakai alvása 12-14 óra is lehet, ez nagyban függ attól, hogy mennyire aktívak a napjai és mennyire álomszuszék a gyerkőcöd.

Az esti fekvés idejét már mindig azonos időpontban kéne megszervezni. Az este legyen nyugodt, csendes, olvassatok, énekeljetek, legyen egy kialakult rutin.


Biztonság:
Vigyázz, mikor ajtókat nyitsz-csuksz, bármikor hirtelen a hátad mögött teremhet a baba, és az ujja bent lehet a résben!

Zárd el az apróságokat, porcelán- és üvegtárgyakat!

Kezdd el tanítani neki a "FORRÓ" szót!